Kunsági Major Lovastanya

Üdvözöljük a Kunsági Majorban

Üdvözöljük a megújult, mindemellett régi hagyományokkal rendelkező Kunsági Majorban, ahol tradíció és minőségi , sokszínű szolgáltatások ötvözik egymást a mesés pusztai környezetben a Kiskunsági Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. Ha igazán magyaros, tanyasi vendégszeretetre vágyik , látogasson el hozzánk és győződjön meg személyesen arról, hogy a magyar hagyományok és a modern szolgáltatások kiválóan kiegészítik egymást kielégítve ezáltal a pihenni vágyó kedves vendég igényeit. A Kunsági Major tökéletes helyszínként szolgál esküvők, céges rendezvények, lovas programok és gyermekbarát programok lebonyolítására egyaránt. A Kunsági Major Kerekegyházán, Budapesttől 80, Kecskeméttől 25 km távolságban fekvő 40 ha-os területtel rendelkező szabadidős komplexum, határolván a Kiskunsági Nemzeti Parkot. Hotelépületünk a földszinten 12, az emeleten 14 két és három ágyas, fürdőszobás szobákkal áll a kedves vendégek rendelkezésére, míg a második emeleten öt szobából álló manzárd részleg különösen alkalmas gyerekek, kirándulók és táborozók elszállásolására. Mind emellett külön álló apartman épületünkben három, kétszobás, tágas apartman foglalható, melyet különösen ajánlunk kisgyermekes családok figyelmébe. Tanyasi, rusztikus berendezésű éttermünk 120 fő befogadására alkalmas, míg nyári éttermünk elrendezéstől függően 150-200 főnek nyújt kellemes helyszínt bármely alkalomból történő étkezésre, mulatozásra. A vidéki, cigányzenés hangulat és a pusztai, tradícionális magyaros íz világ garantált. A hűs borospince 80 fő befogadására alkalmas kellemes légkört biztosítva baráti társaságok beszélgetéseihez. A szállás és étkezési szolgáltatások mellett számos egyéb szabadidős tevékenységre van lehetőség a major területén. Úszómedence, tekepálya, fallabda pálya, biliárd terem, darts és asztali tenisz, csocsó, kispályás foci pálya és salakos tenisz pálya várja a sportolni vágyókat, de a lovaglás szerelmeseit is szeretettel várjuk! Lovaglás oktatásán kívül lovas túrákat is szervezünk de akár lovas kocsin ülve is megcsodálhatja a kedves vendég a Kiskunsági Nemzeti Park egyedülálló látványát. A mozgás utáni kellemes fáradtság kipihenésére pedig két finn szauna és masszázs áll rendelkezésre.

tovább
lovak

A Kondor tó

A szomszédos Kiskunsági Nemzeti Park területén fekvő Kondor tó, mely egy időszakosan vízborított szikes tó, számtalan ritka madárfajnak nyújt otthont. Ritka látvány tárulhat az ide látogatók elé ezért kimondottan ajánljuk séta túra útvonalként nem csak a madármegfigyelőknek, hanem mindazon kedves ide látogatónak, aki meg szeretné tapasztalni az érintetlen természet nyújtotta meghitt nyugalmat. Tekintsék meg a Kondor tó környékén készült képeinket a galériában.

Tovább

Parasztlakodalom

Majorunk ezen programját olyan csoportoknak ajánljuk figyelmébe, akik meg szeretnék ismerni a kiskunsági lakodalmak hangulatát annak ízeivel és zenei világával. A program egy kocsikázással kezdődik, azt követően egy hagyományos csikós bemutató következik, majd egy lakodalmas menüsort fogyaszthatnak el cigányzene kíséretében, mely ideje alatt korhű jelmezt viselő néptáncosaink vonják be a kedves lakodalmas népet a mulatságba. Tekintsék meg videó felvételünket!

Tovább

Pusztaolimpia

A Kunsági majorban Puszta olimpiája feledhetetlen csapatépítő élményt nyújt felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Feladat megoldás 3-8 fős csapatokban. Állomásai, gyerekeknek: tű keresése a szalmakazalban, csoportosan, időre puszta sí, csoportosan, időre patkó dobása bográcsba, 3dobás/fő köcsögverés karikással, 3 próbálkozás/ fő lovas kocsi hajtás szlalom pályán, időre Puszta totó: kvízjáték A nyertes csapat oklevélben részesül.Ár: 1500,-/fő Állomásai, felnőtteknek: tű keresése a szalmakazalban, csoportosan, időre puszta sí, csoportosan, időre patkó dobása bográcsba, 3dobás/fő köcsögverés karikással, 3 próbálkozás/ fő lovas kocsi hajtás szlalom pályán, időre Puszta totó: kvízjáték borlopózás, mennyiségre íjászat: 5 lövés/fő Ár: 2000,-/fő Sportolási és szabadidős lehetőségek a Kunsági major területén: úszó medence ( használata szállóvendégeink részére ingyenes) : 1000,-/nap tekepályák: 1500,-/ fél óra/pálya fallabda pályák: 1500,-/óra/pálya finn szaunák: 500,-/fő/ fél óra teniszpályák: 1500,-/óra/pálya játéktermünkben található: asztalitenisz, csocsó, biliárd, darts

Tovább

Családi rendezvények

Hónapról hónapra rengeteget teszünk a minket körülölelő hatalmas terület szépítéséért, gondozásáért, hogy ne csak az ifjú pár, de az egész násznép számára felejthetetlen lehessen a Kunsági majorban megrendezett esküvő. A polgári ceremóniának tökéletesen idilli helyszínt nyújt tópartunk, ahol csodás látvány tárul a kedves vendégek szeme elé. A majortól 500 m távolságra fekvő, szomszédos református Puszta templom pedig lovas kocsis szállítással is csupán 10 perc alatt megközelíthető, igazán romantikus meghittséget kölcsönözvén ennek az egyszeri és megismételhetetlen eseménynek. Ha a kedves ifjú pár azt szeretné, hogy valóban csak róluk szóljon ez a nap, látogassanak el hozzánk, kérjenek személyes igényeiknek megfelelő ajánlatot és tekintsék meg a Kunsági majoros esküvők hangulatát galériánkban. Esküvői menüvariációink és italcsomag ajánlataink honlapunkon megtekinthetők. Igény szerint, és tapasztalataink, legjobb tudásunk alapján tudunk biztosítani: vőfélyt, fotóst, videóst, dekoratőrt, cukrászt, zenekart, tűzijátékot illetve nyitottak vagyunk a leány avagy legénybúcsú megszervezésére is. A nálunk foglaló pár grátisz kapja a szobát és a közel száz éves, korhűen felújított cséza hintós fogaton történő szállítást. A vendégek elszállásolását szállodánkban 90 főig tudjuk biztosítani. Születésnapok, ballagások, osztálytalálkozók színhelyéül is ajánljuk magunkat, melyek igény és létszámtól függően a hűs borospincétől kezdve a nyári nádtetős szanetlin át de akár az étteremben is megrendezhetők. Menüvariációink Egyszerű esküvői menü Újházi tyúkhúsleves izsáki csigatésztával vagy Tárkonyos borjúragulevesMarha- vagy birkapörkölt Vegyes sültes tál: Mustáros pácolt flekken, Rántott sertésszelet Ropogósra sütött csirkecombok, borzas csirkemell Rántott gomba, karfiol Köret: sült burgonya, petrezselymes burgonya, rizs, párolt zöldségek, tartármártásVegyes salátatál: uborka, paradicsom, káposzta, fejes saláta, csemege uborka, ecetes paprika Ár: 4 500 Ft/fő Éjfél után svédasztalról I.): Töltött káposzta Megmaradt sültek Gyümölcsök Ár: 1000 Ft/fő vagy Éjfél után svéd asztalról II.) Töltött káposzta Vörösboros marhapörkölt tarhonyával Megmaradt sültek Gyümölcsök Ár: 1 800 Ft/fő Klasszikus esküvői menü Újházi tyúkhúsleves izsáki csigatésztával vagyTárkonyos borjú raguleves Vörösboros marhapörkölt/Borjúpaprikás/Kakaspörkölt/Birkapörköltválasztás szerint (2-féle lehet) Köret: sósburgonya, galuska Vegyes salátatál: uborka, paradicsom, káposzta, fejessaláta, csemege uborka, ecetes paprika. Vegyes sültes tál: Pulykamelltekercs sonkával-sajttal töltve párizsiasan Mustáros pácolt flekken, Rántott sertésszelet Ropogósra sütött csirkecombok, borzas csirkemell Rántott gomba, karfiol Köret: sült burgonya, petrezselymes burgonya, rizs, pároltzöldségek, tartármártás Ár: 5200 Ft/fő A tortákat, süteményeket a megrendelő biztosítja. Éjfél után svédasztalról: Töltött káposzta Megmaradt pörköltek és sültek Gyümölcsök Ár: 1000 Ft/fő Bővített esküvői menü Libamájpástétom tokaji zselébenÚjházi tyúkhúsleves izsáki csigatésztával vagyTárkonyos borjú raguleves Vörösboros marhapörkölt/Borjúpaprikás/Kakaspörkölt/Birkapörkölt/Vaddisznópörköltválasztás szerint (2 féle lehet) Köret: sósburgonya, galuska Vegyes salátatál: uborka, paradicsom, káposzta, fejessaláta, csemege uborka, ecetes paprika Vegyes sültes tál: Ropogós libacomb párolt káposztával Füstölt sajttal töltött pulykamell rántva Filézett csirkecomb rántva, borzas csirkemell Grillzöldségek Rántott gomba, karfiol, sajt Köret: fokhagymás-vajas parázs burgonya, sült burgonya,krokett, rizi-bizi, Ár: 6500 Ft/fő A tortákat, süteményeket a megrendelő biztosítja. Éjfél után svédasztalról Töltött káposzta Megmaradt pörköltek és sültek Házi rétesek vegyesen (meggyes, almás, túrós, meggyes-mákos, almás-diós, stb.) Egzotikus gyümölcssaláta Ajánlataink tájékoztató jellegűek, kínálatunkból vendégeink kívánságait lehetőség szerint próbáljuk teljesíteni.  Az árak magukban foglalják a terem bérleti díját, s felszolgálás és lebonyolítás költségeit. További egyeztetésre állunk szíves rendelkezésükre: Takácsné Fricz Aliz Tel.: 06 70 372 8858/ 06 20 2578498

Tovább

Céges rendezvények

Mindamellett, hogy a majort körülölelő 40 ha-os, gyönyörűen rendben tartott pusztai környezet a szabadság élményét nyújtja, technikailag is naprakész felszereltséggel állunk a minket megkereső céges rendezvények rendelkezésére, legyen az konferencia, partnertalálkozó, vállalati nap, családi nap, karácsonyi vagy születésnapi parti. A rendezvények lebonyolításához 4 db rendezvényterem áll vendégeink rendelkezésére: Nagy terem: 250 m2 Kis terem I.: 160 m2 Kis terem II.: 120 m2 Konferenciaterem: 50 m2 Technikai eszközök: flipchart tábla, projektor, vetítővászon, wi-fi. Szolgáltatásainkat, menü ajánlatainkat a felmerülő igényekhez igazodóan, rugalmasan alakítjuk. Szabadidős programok, technikai eszközök, kiváló étterem és konyha, szálláslehetőség és ingyenes parkolási lehetőség segítik elő a rendezvények zavartalan lebonyolítását. Csapat építő programként ajánljuk figyelmükbe a major területén szervezett puszta olimpiát, de a még ennél is aktívabbak részére a közeli Kerekkaland kalandpark szolgáltatásait. Esti programként a kerekegyházi Beretvás Bor és Pálinkatörténeti múzeum és étterem pálinka és borkóstolós/vacsorás szolgáltatásait ajánljuk, élő zenés kísérettel igény szerint, ahová majorunkból lovas kocsival szállítjuk a kedves vendégeket és tapasztalataink alapján bizton állíthatom, méltó megkoronázása lehet ez a program egy nálunk töltött napnak avagy hétvégének. Családi napok alakalmával is széles körű szolgáltatást kínálunk kicsiknek nagyoknak egyaránt az össze tartozás jegyében. Ajánlatunk a puszta olimpia mellett: lovaglás, póni lovaglás, lovas bemutató, népi, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, arcfestés, borkóstoló no meg a vidéki konyha ízei, bográcsban avagy kemencében készült finomságokkal.  Italcsomagok A.) italcsomag: Üdítők: ásványvíz 1,5 l: 400 Ft/ üveg (szénsavas/sz.mentes) Sió alma : 400 Ft/l barack: 400 Ft/l narancs: 400 Ft/l Cola: 400 Ft/l Fanta narancs: 400 Ft/l Borok Kékfrankos Rose: 1000 Ft/ üveg Szekszárdi kékfrankos: 1400 Ft/ liter Aranysárfehér: 1400 Ft/ l Röviditalok Fütyülős Mézes Barack: 500 Ft / 5 cl szilvapálinka: 500 Ft / 5cl Jägermeister: 600 Ft / 5cl Whisky likőr: 500 Ft/ 5cl Martini dry/ bianco: 350 Ft/ dl Sörök Borsodi üveges: 400 Ft / üveg Dreher alk.mentes: 500 Ft/ üveg Rendezvénypezsgő Törley Gála: 1500 Ft/ üveg Kávé presszókávé: 200 Ft/ adag   Korlátlan italfogyasztás: 3800 Ft/ fő     B.) italcsomag: Üdítők ásványvíz 1,5 l: 400 Ft/ üveg (szénsavas/sz.mentes) Sió alma : 400 Ft/l barack: 400 Ft/l narancs: 400 Ft/l Cola: 400 Ft/l Fanta narancs: 400 Ft/l gyömbér 400 Ft/l Ice Tea 600 FT/1,5 l Borok Szeleshát kékfrankos Rose: 1650 Ft/ üveg Heimann Fuchsli: 1800 Ft/ üveg Tokaji Furmint: 1400 Ft/üveg Frittmann Cserszegi fűszeres: 1800 Ft/üveg Szeleshát kékfrankos: 1400Ft/l Röviditalok Fütyülős Mézes Barack: 500 Ft / 5 cl szilvapálinka: 500 Ft / 5cl Jägermeister: 600 Ft / 5cl Whisky likőr: 500 Ft/ 5cl Martini dry/ bianco: 350 Ft/ dl Zwack Unicum: 600 Ft/ 5cl Zwack Vilmoskörte: 600 Ft/ 5cl Jim Beam whisky: 500 Ft/ dl Sörök Borsodi üveges: 400 Ft / üveg Dreher alk.mentes: 500 Ft/ üveg Gösser: 500 Ft/üveg Pezsgő Törley Charmant: 2000 Ft/üveg Kávé presszókávé: 200 Ft/ adag capuccino: 250 Ft/ adag   Korlátlan italfogyasztás: 4800 Ft/fő     C.) italcsomag: Itallap alapján előzetes egyeztetés szerint 10 % engedménnyel   D.) italcsomag: Az összes italt a megrendelő hozza. Ebben az esetben a menük ára 1600 Ft/ fő összeggel emelkedik, gyermek vendégeink (6-12 éves) esetén 1000 Ft/fő.

Tovább